Mint minden évben, így idén is külön modellel köszönti az Officine Panerai a világ legnagyobb, klasszikus vitorlásait felvonultató regatta résztvevőit. A Classic Yachts Challenge főtámogatójaként egyértelmű, hogy a különböző osztályok nyertesei az elismerés mellé ezt az órát is megkapják.
Azt, hogy az Officine Panerai a vitorlázás támogatását komolyan gondolja, mi sem bizonyítja jobban, hogy évről-évre komoly komplikációkkal bíró modelleket ajánlanak fel. Ehhez jön még, a Panerai által megvásárolt és több mint egy éves munkával felújított 1936-as ketch, az Eilean, amely szintén részt vesz a regattán.

Megszakítva a korábbi évek hagyományait, idén az Officine Panerai nem a Luminor modellre alapozta a regatta tiszteletére alkotott modelljét, hanem a Radiomirre. Ha e kettő közül a kifinomult jelzőt csak az egyikre lehet aggatni, akkor az bizony a Radiomir vonal lenne, cserébe a Luminorok a dinamikust érdemelnék ki. A nyugodt, kiegyensúlyozott stílus a Radiomirek számlapján is megjelenik, azok mind letisztultak, minden fajta felesleges sallangtól mentesek. Kezdve a kismásodperctől, a komplikációk megjelenítése is kevésbé hangsúlyos szerephez jut.

Ez mind azonban csak fenntartásokkal mondható el az idei Radiomir Regatta 1/8 seconds-ről (PAM343). Ez a darab ugyanis egy kronográf, sőt egyből egy rattrapante-kronográf, amely dupla központi kronográfmutatója révén nem csak időtartamok, hanem részidők mérés közbeni megállapítására is képes. A kronográfok óhatatlanul lendületet visznek a számlapra, különösen igaz ez az OP XXI kaliberre, amely a nyolcadmásodperceket is kijelzi. Ennek megfelelően a kilenc óránál lévő segédszámlap mutatója a kronográf működtetésekor eszeveszetten forog. A vele átellenben lévő percösszegző külső ívén találjuk a csomóra kialakított tachiméter skálát, így hajónk átlagsebességét is megállapíthatjuk. A számlap többi része természetesen a Panerai hagyományos "szendvics" technológiájának megfelelően készült, azaz maguk az arab számok és indexek nem a fekete számlapon találhatóak, hanem alatta. Ezt a fekete számlapot ugyanis a számok és indexek formájában az adott helyen áttörték, a világos, lumineszcens alap pedig szemmel is jól észrevehető módon ez alatt található.

Az Officine Panerai kollekció a PAM343-mal tehát egy valóban különleges darabbal bővült volna, ha négy évvel ezelőtt nem álltak volna már elő egy szinte azonos modellel, a PAM246-tal. Ettől függetlenül persze mégis csak egy különlegességről van szó, és különbségek is jócskán akadnak. A legszembetűnőbb egyből a méret: az idei két millimétert nőve, már 47 milliméteres, mérete miatt a kényelmes viselet érdekében az anyaga titán, szemben a korábbi rozsdamentes acéljával. Maga a számlap is jelentős változáson esett át. A nyolcadmásodperc összegzője az új modellen kevésbé hangsúlyos szerephez jutott, ezzel pedig talán jobban illeszkedve a Radiomir számlapok letisztult világához. A számlap pereméről eltűnt a motorsport kiszolgálásához skálázott tachiméter skála, amelyet talán bátran nevezhetünk idegen elemnek Panerai órákon.
Összességében tehát az Officine Panerai PAM343 Radiomir Regatta 1/8 seconds a második próbálkozás a kronográf, a regatták és a Radiomir egyesítésére, és mint ilyen, szükségszerűen jobban is sikerült elődjénél. Ahogy az támogatott események alkalmából megjelentetett óráknál lenni szokott, ez a modell is limitált, egész pontosan 500 példányra. Várható gyűjtői értékét azonban nem csak ez növeli, hanem a ritka komplikáció is, így akár hosszú távú befektetésnek is tekinthető. | |


A 150. születésnapját ünneplő márka őszig végiglátogatja a TAG Heuer márkabutikok egy részét, Budapesten április 15. és 20. között tartózkodnak. Az világ körüli utat a környezettudatosság jegyében egy teljes egészében elektromos hajtású gépkocsival teszik meg, amelynek csomagtartójában jelképesen ott utaznak azok az órák is, amelyeket egyébként a TAG Heuer múzeumban lehetne csak megtekinteni, és amelyekért érdemes lehet ellátogatni a budapesti TAG Heuer Butikba.

A TAG Heuer az utóbbi években számos, akár óratörténeti szempontból is jelentős műszaki újítással állt elő, amelyek közül talán a V4 tanulmányórából kinőtt Monaco V4 a legfigyelemreméltóbb. Talán kevésbé érdekes, de jelentőségében valószínűleg hasonlóan fontos, vagy talán még azt is felülmúlhatja legújabb fejlesztésük, a hajszálrugó nélküli billegő.





A Breitling kollekció belépőszintű órái közé sorolhatjuk a Colt GMT modelleket, amelyek nemrég estek át egy „ráncfelvarráson”, és immár egy „+” jegyet viselnek nevük mögött. Ettől függetlenül a klasszikusabb darabokra vágyók továbbra is dönthetnek még a korábbi változat mellett, az ugyanis a Breitling kollekció része marad. A Coltokat jellemző határozott stílus, és erőt sugárzó külső természetesen az új Coltnál is megmaradt.



Még röpke két évnek kellene eltelnie ahhoz, hogy a Fortis megünnepelhesse alapításának századik évfordulóját, ám úgy tűnik ez a néhány év ide vagy oda nem oszt, nem szoroz a grencheni székhelyű márkánál. Az új Spaceleader immár a második modell, amellyel a Fortis centenáriumát ünnepli, és ha ilyen tempóban haladnak, akkor vagy nem marad semmi a tényleges évfordulóra, vagy valami igazán meghökkentővel kell majd előállniuk.



Az ismert Hublot a napokban rántotta le a leplet újszülöttjéről, a King Power Alinghi óráról, mely a márka partnerkapcsolatát erősíti az Alinghi vitorlás csapattal. A Swiss Alinghi csapat a 33. Amerikai Kupa címvédője.


számítani, idén mutatkozik be ugyanis a Calibre kollekció. Bár a közelmúltban néhány valóban figyelemre méltó, komplikált darabot mutattak be, ezeket aligha fogják nagy tételben a piacra dobni. A Calibre kollekció darabjaira azonban kedvező árfekvésüknek borítékolhatóan nem ez a sors vár majd. 



Ha a Hamilton múltja kerül szóba, úgy a második világháborúban betöltött szerepe miatt szinte mindenkinek a klasszikus katonai órák jutnak eszébe. A márka azonban jóval előbb, még a XIX-XX. század fordulóján tette le a névjegyét, amikor is számos amerikai vasúttársaságot látott el zsebórákkal, amelyek pontosságuk és megbízhatóságuk révén nagyban hozzájárultak a biztonság növeléséhez. A vasút azonban csak a XIX. században számított a haladás jelképének, helyét a XX-ban a repülés vette át, vasútszerelmesek azonban ma is vannak, őket pedig meglehetősen kevés márka szolgálja ki. A Hamiltont pedig már csak a múltja is kötelezi. 



Az Oris legújabb modelljével a jazz egyik legnagyobb alakjának, Oscar Petersonnak kíván emléket állítani. Az óra példányszámát 1925 darabra limitálták, ami szintén beszédes, hiszen a jazz-zongorista születési dátumát idézi fel emlékezetünkben. Az Oris új órájával a 2010-es Baselworldön találkozhatunk először. 

Mint közismert, hamarosan búcsút inthetünk annak, hogy lépten-nyomon szinte minden svájci órában ETA vagy azon alapuló kaliberekbe bukkanjunk. Alternatívát a Sellita által gyártott kaliberek, illetve nyersszerkezetek nyújtanak, amelyek teljes mértékben csereszabatosak a jól bevált ETA szerkezetekkel, egyedüli kérdés csupán az, hogy a Sellita és az ETA babérjaira pályázó többi gyártó képes lesz-e a kívánt mennyiségben szállítani. 



A Vanquish nevet hallván valószínűleg lényegesen többen asszociálnak az egyik James Bond filmben szereplő Aston Martinra, mintsem egy TAG Heuer órára, bár az sem lenne meglepő, ha senkinek sem mondana semmit. Pedig nem árt megjegyezni ezt a nevet, ugyanis a TAG Heuer Vanquish-ben egy kivételes kaliber ketyeg. Illetve nézőponttól függően kettő.



A független elit órásmestereket összefogó AHCI-nek tagjaként Becsei Áron neve és BEXEI márkája egyre jobban cseng műértők és órabarátok fülében. A zömében svájciakból álló szűk három tucat tag közül nem csak Magyarországot, hanem jóformán a teljes egész volt keleti blokkot képviseli. Mesteri tevékenységének egyik újabb ékes bizonyítéka legfiatalabb kollekciója, a BEXEI Dignitas 2010. A kollekció a presztízs, az érdem, a méltóság és a tekintély irányvonalait követve folytatja a saját tervezésű és kivitelezésű, kézzel készített órák filozófiáját. Az új kollekciót három darabján, a Tourbillon Diagonal, a Pure és a Power Reserve modelleken keresztül ismerhetjük meg. 





Kevés olyan márka van, amelynek kollekciójában ne lennének repülés ihlette darabok. Igaz ez például a Cartier-re is, amelyekről elsőre ezt nem is feltételeznénk. Ugyanakkor ezek az órák mind a merevszárnyas repüléshez, azaz a repülőgépekhez kapcsolódnak, azon márkák száma azonban, amelyek a forgószárnyas repülést, azaz a helikoptereket emelik piedesztálra meglehetősen kevés, sőt ritkaság számba megy. 



A csiszolási műveletek aligha nevezhetőek egyszerűen kivitelezhetőnek, a polírozás azonban még összetettebb feladatok elé állítja a lelkes órakedvelőket. Rögtön az elején tisztázni kell azonban, hogy magas fokon és eredményesen csak szakműhely tud polírozni, nem is beszélve arról, hogy az órásnak a nagy gyakorlat mellett szinte tehetségére is szüksége van a jó munkához. Van, aki művészien végzi és van, aki sosem tudja megtanulni. Itt is van azonban néhány részművelet és fogás, amit otthon is meg lehet próbálni. 
A XX. század története során a karóra volt az, amely mindig újabb és újabb szerkezetek megalkotására serkentette a piac szereplőit. A kvarc kaliberek a pontosság jelentését teljesen új megvilágításba helyezték. A fejlesztésben meghatározó szerepet betöltő Girard-Perregaux idén fogja ünnepelni az úttörő munkája eredményeként megszületett első kvarc órájának 40. évfordulóját.


A néhány évtizedes szenvedést követően az ezredfordulóra végképp eltűnt Alpina alig három év elmúltával újra nekirugaszkodott, és a tervezők alig néhány év alatt tetszetős és bő kollekciót állítottak össze. Különösen említésre méltóak a regulátor elrendezésű darabjaik. Az ilyen komplikációjú órák esetében általában a klasszikus külsőre szokás asszociálni; nem úgy az Alpinánál, amelyet a sportos, dinamikus külső jellemez. Az biztos alapok lerakása után eljött az ideje annak, hogy az extrémsportokat követően más területekre is belépjenek. A célkeresztbe az autóversenyzés került, és a motorsport ihlette kollekció első darabja az Alpina 12 Hours of Sebring Automatic Chrono GMT.

Sokan első komolyabb órájukat valamely ünnepi alkalomból kapják meg. Magyarországon ez hagyományosan a ballagás szokott lenni, de számtalan más alkalom is adódik, amelyen az ünnepelt gyermeket órával lephetjük meg. Látni kell azonban, hogy az óraipar kevés olyan termékkel állt elő, amely magas minőségben, ám mégis kedvező árfekvésben kínál választási lehetőséget ilyen alkalmakra. A genfi Frédérique Constant kollekciójában a Junior hivatott ezt a rést betölteni.


A TAG Heuer név nyilván ismerősen cseng mindenkinek, az Aquaracer kollekció, a márka vízi sportokhoz és búvárkodáshoz szánt modelljei szintén elég ismertek. A TAG Heuer vezette be a márkanagykövetek marketing koncepcióját is, és egyik legismertebb ilyen követét, Leonardo DiCaprio-t tiszteli meg egy limitált példányszámú Aquaracer modellel.



A Duometre a Jaeger-LeCoultre legfiatalabb kollekciója, és talán túlzás nélkül állítható, hogy nem számítva az anyagtudomány elért eredményeit, így szigorúan csakis a klasszikus értelemben vett óraipar terén elért újításokat figyelembe véve, talán az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik. Egészen idén januárig azonban csak egyetlen órából, a Duometre a Chronographe-ból állt, amelyet mellesleg az év órájának is választottak. A kollekció második darabja a Duometre a Quantieme Lunaire, amely ugyanazon elv és koncepció köré épül, mint elődje: a hatékonyság. 


Már hosszabb ideje lehetett hallani arról, hogy a Cartier órái között újra hangsúlyosabban kívánja szerepeltetni az esztétikai értékek mellett a műszakiakat is, de legkésőbb a Cartier ID One tanulmány óra bemutatás óta ez már bizonyosan tudható. Az idei SIHH számos újdonsága közül talán egyik darab sem jelzi ezt jobban, mint a valóban egyedi ötletet a valóságba átültető Montre Rotonde de Cartier Astrotourbillon.


Az előző részben ismertetett labdához hasonlóan jól használható, univerzális és olcsó megoldás sajnos minden problémára nem létezik. A tokok csiszolása-polírozása is egy ilyen nehéz terület, melynek csupán egyetlen pici része az, ahol a gondos házilagos eljárás szinte tökéletesen helyettesítheti a profi gépi munkát.
Általában egy óra nem óra, hiszen bármennyire is igyekszik egy konkrét modell minél semlegesebb lenni, bármelyik alkalomhoz aligha áll egyenlően jól. És persze vannak azok a régi darabok is, amelyeket kedvtelésből, vagy gyűjtői szenvedélyből kerültek valakinek a tulajdonába, vagy esetleg hagyatékból. Az ilyen régebbi darabok általában viseltek is, így a használat nyomai bizony látszódnak rajtuk. Aki ezekbe a régi darabokba szeretne új életet lehelni, és saját keze munkájával egy kicsit a lelkéből is hozzáadni, annak remélhetőleg egy-két ötlettel szolgálatára lesz sorozatunk.


A Montblanc idén januárban két olyan darabbal is előállt, amely mindenféleképpen említésre méltó újításokat tartalmaz. Mint ilyen, ezek értelemszerűen a kollekció felső szegmensébe tartoznak. Az egyiket egyenesen a Collection Villeret 1858-ba sorolták, azaz olyan műszaki újdonságot tartalmaz, amely méltó arra, hogy a Minerva örökösének tekintsék. 

Az IWC az idei SIHH-en (Salon International de la Haute Horlogerie) bemutatott első modelljéről úgy tűnik, hogy az óvatosság jegyében fogant. Ezen persze a jelenlegi általános gazdasági környezetben nem is nagyon kell csodálkozni, és természetesen mind minőségi, mind iparművészeti szempontból a Da Vinci Chronograph Ceramic ízig-vérig egy igazi IWC.

Az eredetileg 1938-ban piacra dobott, és napjainkban súlyos euró ezrekért gazdát cserélő "Kaliber 40" egynyomógombos kronográf egyike volt a második világháborúban a német pilóták által használt időmérőknek. A fekete-erdei gyártó a háború után a stopperek gyártására koncentrált, és csak nem is olyan régen kezdte el újra felfedezni múltját. Részben ennek jegyében alkották meg a Primus Pilot´s Chronograph órát is.