Óramutató.hu

Mint minden évben, így idén is külön modellel köszönti az Officine Panerai a világ legnagyobb, klasszikus vitorlásait felvonultató regatta résztvevőit. A Classic Yachts Challenge főtámogatójaként egyértelmű, hogy a különböző osztályok nyertesei az elismerés mellé ezt az órát is megkapják.

Azt, hogy az Officine Panerai a vitorlázás támogatását komolyan gondolja, mi sem bizonyítja jobban, hogy évről-évre komoly komplikációkkal bíró modelleket ajánlanak fel. Ehhez jön még, a Panerai által megvásárolt és több mint egy éves munkával felújított 1936-as ketch, az Eilean, amely szintén részt vesz a regattán.

Megszakítva a korábbi évek hagyományait, idén az Officine Panerai nem a Luminor modellre alapozta a regatta tiszteletére alkotott modelljét, hanem a Radiomirre. Ha e kettő közül a kifinomult jelzőt csak az egyikre lehet aggatni, akkor az bizony a Radiomir vonal lenne, cserébe a Luminorok a dinamikust érdemelnék ki. A nyugodt, kiegyensúlyozott stílus a Radiomirek számlapján is megjelenik, azok mind letisztultak, minden fajta felesleges sallangtól mentesek. Kezdve a kismásodperctől, a komplikációk megjelenítése is kevésbé hangsúlyos szerephez jut.

Ez mind azonban csak fenntartásokkal mondható el az idei Radiomir Regatta 1/8 seconds-ről (PAM343). Ez a darab ugyanis egy kronográf, sőt egyből egy rattrapante-kronográf, amely dupla központi kronográfmutatója révén nem csak időtartamok, hanem részidők mérés közbeni megállapítására is képes. A kronográfok óhatatlanul lendületet visznek a számlapra, különösen igaz ez az OP XXI kaliberre, amely a nyolcadmásodperceket is kijelzi. Ennek megfelelően a kilenc óránál lévő segédszámlap mutatója a kronográf működtetésekor eszeveszetten forog. A vele átellenben lévő percösszegző külső ívén találjuk a csomóra kialakított tachiméter skálát, így hajónk átlagsebességét is megállapíthatjuk. A számlap többi része természetesen a Panerai hagyományos "szendvics" technológiájának megfelelően készült, azaz maguk az arab számok és indexek nem a fekete számlapon találhatóak, hanem alatta. Ezt a fekete számlapot ugyanis a számok és indexek formájában az adott helyen áttörték, a világos, lumineszcens alap pedig szemmel is jól észrevehető módon ez alatt található.

Az Officine Panerai kollekció a PAM343-mal tehát egy valóban különleges darabbal bővült volna, ha négy évvel ezelőtt nem álltak volna már elő egy szinte azonos modellel, a PAM246-tal. Ettől függetlenül persze mégis csak egy különlegességről van szó, és különbségek is jócskán akadnak. A legszembetűnőbb egyből a méret: az idei két millimétert nőve, már 47 milliméteres, mérete miatt a kényelmes viselet érdekében az anyaga titán, szemben a korábbi rozsdamentes acéljával. Maga a számlap is jelentős változáson esett át. A nyolcadmásodperc összegzője az új modellen kevésbé hangsúlyos szerephez jutott, ezzel pedig talán jobban illeszkedve a Radiomir számlapok letisztult világához. A számlap pereméről eltűnt a motorsport kiszolgálásához skálázott tachiméter skála, amelyet talán bátran nevezhetünk idegen elemnek Panerai órákon.

A 150. születésnapját ünneplő márka őszig végiglátogatja a TAG Heuer márkabutikok egy részét, Budapesten április 15. és 20. között tartózkodnak. Az világ körüli utat a környezettudatosság jegyében egy teljes egészében elektromos hajtású gépkocsival teszik meg, amelynek csomagtartójában jelképesen ott utaznak azok az órák is, amelyeket egyébként a TAG Heuer múzeumban lehetne csak megtekinteni, és amelyekért érdemes lehet ellátogatni a budapesti TAG Heuer Butikba.

A kiállított órák legöregebb darabja az 1911-es Time of Trip kronográf, de említésre érdemes még a századmásodpercek mérésére alkalmas Mikrograph, illetve a világon elsőként az ár-apály jelenség kronográfon megjelenítő Mareograph. Ezek persze már a régmúlt darabjai, viszont a Carrera és Monaco név mai is a márka húzónevei közé tartozik, az legújabb inkarnációkkal összevetni az első modelleket sok tanulsággal szolgálhat.

A kiállítás persze nem csak a múltra koncentrál. A majd csak az év közepétől kapható TAG Heuer Carrera Calibre 1887 is meg lehet csodálni, és persze a márka két legnagyobb büszkesége, a Monaco V4 és a Pendulum is ott lesz. Míg utóbbi nyilvánvalóan először jár Magyarországon, addig ugyanez elmondható a Monaco V4-ről is, pedig azt a modellt már jó néhány éve bemutatták. A kiállításon értelemszerűen már nem a tanulmányóra, hanem a működőképes modell lesz látható.

A TAG Heuer az utóbbi években számos, akár óratörténeti szempontból is jelentős műszaki újítással állt elő, amelyek közül talán a V4 tanulmányórából kinőtt Monaco V4 a legfigyelemreméltóbb. Talán kevésbé érdekes, de jelentőségében valószínűleg hasonlóan fontos, vagy talán még azt is felülmúlhatja legújabb fejlesztésük, a hajszálrugó nélküli billegő.

Mint ismert, a hajszálrugó felfedezése Christiaan Huygens nevéhez köthető. Billegőt évszázadok óta hajszálrugó nélkül elképzelni nem nagyon lehet. Bármennyire is zseniális találmány volt, a környezeti hatások mind a billegőre, mind a hajszálrugóra negatív hatással voltak. A tourbillonnal a gravitáció káros hatásait ki lehetett küszöbölni, de a hőmérsékletingadozásra a rugó továbbra is érzékeny maradt. Az anyagtudomány fejlődésével megjelentek a szilikon billegők, illetve gátkerekek is, amelyek így már sokkal jobban tűrték a hőmérséklet változásokat. A következő logikus lépés a hajszálrugó környezettől való függetlenítése lenne.

A TAG Heuer más szemszögből közelítette meg a kérdést, és a hajszálrugó elhagyására keresett és talált megoldást. A mágnesességhez nyúltak, és ezzel helyettesítették a hajszálrugót. Közismert, hogy a mágneses mezők nem feltétlenül vannak pozitív hatással az óraszerkezetekre, azonban, hogy a Pendulumra keresztelt mágneses elven működő billegő káros hatásait hogyan sikerült semlegesíteniük, egyelőre titok övezi.

A Pendulum rendkívül magas frekvenciájával is feltűnést kelt: 6 Hertzen, óránként 43200 féllengést végezve üzemel.  

A Breitling kollekció belépőszintű órái közé sorolhatjuk a Colt GMT modelleket, amelyek nemrég estek át egy „ráncfelvarráson”, és immár egy „+” jegyet viselnek nevük mögött. Ettől függetlenül a klasszikusabb darabokra vágyók továbbra is dönthetnek még a korábbi változat mellett, az ugyanis a Breitling kollekció része marad. A Coltokat jellemző határozott stílus, és erőt sugárzó külső természetesen az új Coltnál is megmaradt.

Természetesen a funkciók terén nem jelentkezett újdonsággal a grencheni gyártó, így azokat továbbra is a négy központi mutató segítségével olvashatjuk le, illetve a dátumhoz a három órában lévő ablakra kell egy pillantást vetni.

A kiöregedő Colt GMT - avittnak csak a GMT+ társaságában tűnhet

A Coltok eredetileg a manapság már meglehetősen szűkösen fellelhető és ugyancsak borsos áron gazdát cserélő Unitime modellekből nőttek ki, ugyanakkor megjelenésükben jóformán semmi közöset nem találunk már. A két Colt GMT között azért nem ennyire drasztikus a különbség, azonban mégiscsak jól elkülöníthető a két modell más-más formanyelve. Míg a korábbi egyértelműen a légcsavaros repülőgépek műszerfaláról ismert világot viszi tovább, és így szükségszerűen a tokon is megfigyelhetőek még az 1950-60-as években gyökerező vonalak. A GMT+ azonban egyértelműen a XXI. század szülöttje, és ennek megfelelően egy-két régi Breitling axiómával is szakít. Ilyen például a mozgalmas számlapok használata, ahol egyik skála szinte a másikat érte. Még olyan egyszerű modelleken, mint a GMT-nél is megfigyelhető az erre való törekvés. A repülésben azonban úgy tűnik végérvényesen lezárult az analóg eszközök használatának világa, legfeljebb a legalapvetőbb műszereket duplázzák meg analógokkal. Mivel a Breitling elsősorban a repüléshez kötötte magát, így kénytelen-kelletlen követni kell a fejlődést. Ezt ráadásul egy olyan időben kell megtennie, amikor a mechanikus kaliberek reneszánszát éljük, közhellyel élve a múltat kell a jövővel összeegyeztetnie. Megoldásként a formanyelvet találták, aminek a GMT+ több szempontból is eleget tesz.

Az egyre nagyobb méret utáni hajszában az új Colt GMT+ is „felszedett” néhány millimétert, a 41,3-as átmérőjével azonban átlagosnak számít. Az egész megjelenés a megszokott erős és markáns jelzőkön kívül talán még az áramvonalassal írható le. Különösen igaz ez a fémszíjas változatra, de a bőr-, illetve kaucsukszíjas változatoknál is hézagmentes az illeszkedés a tokkal. A legszembetűnőbb azonban a számlap letisztultsága. Igaz ez annak ellenére, hogy a számlapon jócskán maradt még felirat. Sokat segített azonban, hogy a második időzóna 24 órás skálája a számlap peremére került. A lünettán is csak a legszükségesebb számok szerepelnek. Annak ellenére, hogy a számlapot a letisztultság jellemzi, az indexek alá koncentrikus körök formájában mégis sikerült egy új esztétikai elemet becsempészni. Nehéz ugyanakkor megbarátkozni a fekete számlapos változatoknál a világos hátterű dátumablakkal.

Még röpke két évnek kellene eltelnie ahhoz, hogy a Fortis megünnepelhesse alapításának századik évfordulóját, ám úgy tűnik ez a néhány év ide vagy oda nem oszt, nem szoroz a grencheni székhelyű márkánál. Az új Spaceleader immár a második modell, amellyel a Fortis centenáriumát ünnepli, és ha ilyen tempóban haladnak, akkor vagy nem marad semmi a tényleges évfordulóra, vagy valami igazán meghökkentővel kell majd előállniuk.

Ellentétben az első jubileumi modellel, ennek a darabnak van előfutára, és ráadásul sok elemet sikerült is átemelni a majdnem negyven évvel ezelőtti Spaceleaderből. Már ez az egykori óra is sok tekintetben különbözött akkori társaitól, és már akkor az űrbe, és így a jövőbe mutatott, amikor a Fortis-t még a legkevesebben kapcsolták össze az űrrepüléssel. A korai Spaceleader tokjának formája szinte semmiben sem különbözött az abban a korban hihetetlen mennyiségben gyártottakétól, annak fekete színe együtt a polírozott lünettával, a sima, fekete szíjjal és a viszonylag mély számlappal azonban korát jócskán megelőzve valóban futurisztikusnak hatott.

Ezek az elemek a jelen Spaceleaderjén is visszaköszönnek. A tervezői munkát azonban ez esetben nem a cégvezér irányítása alatt lévő formatervezői csapat végezte, hanem a Volkswagen Design szakemberei. Ezt a megoldást a Fortis egyébként előszeretettel alkalmazza a limitált példányszámú modelljeinél, pontosabban azoknál, amelyek nem a standard kollekció valamely darabjának értékes fémből készült változatai. Mivel kevésbé meglepő módon a Volkswagen Design elsősorban a gépkocsik tervezésében szerzett tapasztalatot, így érthető, hogy miért is a kerek, gömbölyű formák uralkodnak. Bármennyire is keressük, a tokon egyetlenegy éles szöget sem találunk. Ebbe beletartozik az is, hogy a fülek is teljes egészében hiányoznak. A Fortis-nál ez nem jelent azonban feltétlenül teljesen új, ismeretlen területet. Jó néhány évtizeddel ezelőtt a Flipper modelleket is hasonló koncepció mentén készítették, igaz, azokat egy hagyományos megjelenésű keretbe kellett bepattintani ahhoz, hogy viselni is lehessen. Az új Spaceleader esetében jogosan merül fel a kérdés, hogy fülek híján mégis mi fogja majd azt a szíjhoz. A válasz a képeken jól kivehető: a kaucsuk szíj pontosan a tok kétharmadát fogja közre, az elmozdulást pedig az egyben koronavédőként is szolgáló kronográf nyomógombok akadályozzák meg.

Annak ellenére, hogy a Volkswagen tervezte az órát, a számlap az, ahol a legkevésbé kaptak szabad kezet - elvégre mégiscsak ez határozza meg leginkább egy márka stílusát. A Fortis-ra jellemző igen erős kontrasztok, a háttértől élesen elkülönülő számok, illetve a funkcionalitás jegyében kifejezetten puritán, mégis nagyon határozott megjelenés itt is maradéktalanul felfedezhető. Az elrendezését illetően újdonságról nem lehet beszámolni, mindent a szokott helyén találunk: kismásodperc kilenc, óra- és percösszegző hat, illetve tizenkettő, dátumablak három órában. A számlap peremére került robusztus indexek segítik a pontos idő leolvasását, amelyek közül a negyedekben lévők a számlap fölé is benyúlnak. Ezek pusztán esztétikai funkciót szolgálnak jól illeszkedve a vaskos óra- és percmutatókhoz. E kettő árnyékában elveszik a kronográf másodpercmutatója. Itt azonban tudatos döntésről van szó: a szinte egészében fekete színű mutatónak csak a feje fehér, így nem szól bele a két vastag mutató és a számlap játékába.

Az ismert Hublot a napokban rántotta le a leplet újszülöttjéről, a King Power Alinghi óráról, mely a márka partnerkapcsolatát erősíti az Alinghi vitorlás csapattal. A Swiss Alinghi csapat a 33. Amerikai Kupa címvédője.

Az Hublot King Power Alinghi óra mikroszemcse fúvott fekete kerámia tokban kapható, átmérője 48mm. A lünetta ugyanebből az anyagból készült, oldalát fekete kaucsukkal vonták be, az egészet pedig 6 fekete vákuumplazma eljárással kezelt, fején H betűt mintázó titán csavarral rögzítették. A fülek és a tok oldalán lévő berakások fekete kompozit anyagból készültek. A tok megszokott helyén találhatóak a PVD-kezelt fekete titán nyomógombok, illetve a korona. Utóbbit fekete gumi berakások díszítik. A számlapot zafírüveg fedi, amelynek mindkét oldala tükröződésmentes bevonatot kapott, hogy így zavartalanul gyönyörködhessünk a számlap felöl is nyitott szerkezetben.

A King Power Alinghi automata felhúzású mechanikus kronográf szerkezete a HUB4400, amely 252 egyedi alkatrészből és 27 kőből készül.

A szerkezetben a tok finisével megegyező eljárással alkották meg a fekete króm hidakat, illetve ugyanilyen anyagból készült az alaplemez is. A szerkezet az Hublot filozófiájához méltóan nem valamely hétköznapi anyagból készült, hanem wolfram-karbidból, amelyet ráadásul az óra sötét tónusának megfelelően PVD eljárással feketítettek. A szerkezet 42 órás járástartalékkal rendelkezik. Az újszerű Hublot óra egy többszintű számlapot kapott, melynek részei a fekete segédszámlapok, illetve a SuperLumiNovával bevont, feketített nikkelből megformált indexek is. Az Alinghi logója a számlapon 9 óránál kapott helyet. Az időt a selyemfényű feketített nikkel mutatók, hegyükön SuperLumiNovával jelzik.

számítani, idén mutatkozik be ugyanis a Calibre kollekció. Bár a közelmúltban néhány valóban figyelemre méltó, komplikált darabot mutattak be, ezeket aligha fogják nagy tételben a piacra dobni. A Calibre kollekció darabjaira azonban kedvező árfekvésüknek borítékolhatóan nem ez a sors vár majd.

Ahogy azt a kollekció neve is sejtetni engedi, az órába a Cartier házon belül fejlesztett és készített manufaktúra szerkezete kerül. Így tehát az elsősorban ékszereiről ismert márka immár az órákban a műszaki vívmányokat keresőknek is tud a kedvére tenni, amelyhez persze az egyik legismertebb francia eredetű luxusmárka könnyen felismerhető stílusa is társul. A Calibre kalibere az 1904 MC-re hallgat. Ez a névválasztás bizonyítja talán a legjobban, hogy a Cartier milyen reményeket is fűz ehhez a kaliberhez. A szám ugyanis egy évszámra utal, méghozzá arra, amikor a Cartier elkészítette az egykori tulajdonosok barátjának számító Alberto Santos Dumontnak az első karórát. Az új kaliber automata, két rugóházas, 48 órás járástartalékkal bír és másodpercstoppos. A kerámia csapágyban nyugvó rotor mindkét irányban történő mozgásával képes felhúzni a rugókat. Könnyen lehet, hogy ez a kaliber a Cartier egyik alapkalibere lesz, és továbbfejlesztésével számos komplikációt ki fog szolgálni, erről azonban egyelőre hallgatnak.

Az új kollekciónak névválasztása persze egy kicsit furcsának tűnhet, ugyanakkor illeszkedik a márka névadási szokásaihoz. Az egyszerű, tisztán csengő név pedig náluk legalább annyira fontos, mint az, hogy kellően elegáns legyen. Hasonló állítható a Calibre kollekció darabjainak külsejéről, de márka óráinak javarészéről is. Sokszor elsőre akár szokványosnak is tűnhet, ám a forma kisugárzása révén valahogy mégis belefészkeli magát a szemlélő fejébe. Ott pedig munkának lát, és egyszer csak el kezd az illető szívéhez nőni. A Calibre tehát valószínűleg nem megjelenésekor lesz átütő siker, de néhány éven múlva könnyen elképzelhető, hogy sokan nem fogják érteni, miért nem tolongtak érte már a bemutatásakor.

A tok átmérője markáns 42 milliméter és három változatban készül: rozsdamentes acél, 18 karátos vörösarany, illetve a kettő kombinációjából, ahol csak a lünneta anyag az arany. A tok kialakítása révén az említett átmérőnél nagyobbnak tűnik, amire a számlap is rásegít. Szintén hasonló esztétikai funkciót lát el a méretes koronavédő, amelyet ugyan süllyesztett, de mégis látható csavarokkal rögzítettek a tokhoz. Ezt a megoldást egyébként számos férfiaknak szánt Cartier kiegészítőkről illetve órákról már ismerjük. Ahogy látható a felületek nagy része szálcsiszolt, az élek azonban polírozottak, persze egy ilyen kategóriájú órától ez el is várható. A tok egésze egyébként egyszerűnek tűnik, de nagyon sok munka ment apró részletekbe, hogy az egyszerűség ne primitívségnek tűnjön, hanem Antoine de Saint Exupéry szellemében tökéletes legyen. (Il semble que la perfection soit atteinte non quand il n´y a plus rien à ajouter, mais quand il n´y a plus rien à retrancher - A tökéletességet nem akkor érjük el, amikor már nincs mit hozzáadni, hanem amikor már nincs mit elvenni.) A fülek például kellően szélesek és íveltek ahhoz, hogy a tok kényelmesen feküdjön föl. Természetesen nem hiányozhat a Cartier névjegyének tekinthető, jól ismert, kőberakású – jelen esetben zafír - hatszögű korona sem.

Hasonló gondossággal jártak el a számlap megalkotásakor is. Itt egyébként három változat - fekete, ezüst és barna – közül lehet választani. Jóformán a tok tükröződésének is értelmezhetjük, amely elsősorban a koronavédő ívét követő dátumablaknak köszönhető. A Cartier órákat ismerőknek talán feltűnt, hogy a mutatók terén is egy újítással találkozhatunk: ezek ugyanis nem kékítettek, cserébe viszont lumineszcensek. A központból a peremre kitekintve egy recézett gyűrűt találunk. Ez kizárólag esztétikai funkciót tölt be, és feladata annyiból áll, hogy a koronavédőt tartó csavarokkal együtt az órát egyértelműen az erősebbik nemhez kösse. A számlapon a markáns római 12-es a harmónia jegyében a hat órában lévő kismásodpercet ellensúlyozza. Részben ennek a segédszámlapnak köszönhető, hogy a számlap alsó részében csak indexeket találunk, míg kilenctől három óráig már elférnek a római számok (bár a hármasnál azért kompromisszumot kellett kötni). A térhatás elérése érdekében az indexek és számok sávja koncentrikus körökből álló mintát kapott, amelyből azok szigetként állnak ki. Ezektől kintebb egy percskálát is kapunk négy lumineszcens ponttal, elősegítve így a leolvasást. Az óra egésze, amellett persze hogy előkelő, inkább egyfajta lépés a markánsabb, dinamikusabb életérzés felé, és így üde foltnak tűnik a néha-néha ódonnak tűnő klasszikus Cartier darabok között.

Ha a Hamilton múltja kerül szóba, úgy a második világháborúban betöltött szerepe miatt szinte mindenkinek a klasszikus katonai órák jutnak eszébe. A márka azonban jóval előbb, még a XIX-XX. század fordulóján tette le a névjegyét, amikor is számos amerikai vasúttársaságot látott el zsebórákkal, amelyek pontosságuk és megbízhatóságuk révén nagyban hozzájárultak a biztonság növeléséhez. A vasút azonban csak a XIX. században számított a haladás jelképének, helyét a XX-ban a repülés vette át, vasútszerelmesek azonban ma is vannak, őket pedig meglehetősen kevés márka szolgálja ki. A Hamiltont pedig már csak a múltja is kötelezi.

Az automata kronográf egyből egy új kollekció első darabja, amely kollekciót kevésbé meglepő módon RailRoadnak, Vasútnak hívnak majd. A kronográf a 46 milliméteres átmérőjével a legnagyobb darab lesz. Az egykori Hamilton vasúti órák mind – már-már - klasszikus megjelenésű zsebórák voltak, ezek vonásai közül azonban sajnos semmi sem került át az új karórára. Persze nem feltétlenül kell követni a régmúlt vonalait, abból kiindulva újat is lehet alkotni. A RailRoad kollekció kronográfja acélosan fekete megjelenésével a nagy teljesítményű gőzmozdonyok világát eleveníti meg, tipográfiája és formanyelve pedig egyenesen a jelenbe hozza azokat, mintha soha nem is járt volna el fölöttük az idő. Ennél nagyobb hízelgés aligha kell egy vasútbarátnak.

A híres vasutas zsebórák egyike

Az esztétika azonban részben sajnos a funkcionalitás rovására ment. A sötét számlapon az antracit indexeket még csak észre lehet venni, azonban ez már csak jóindulattal mondható el a kismásodpercről  és a központba elhelyezett spirálos tachiméter skáláról. A helyzet a mutatók terén is hasonló. A két vastagabb mutató világos hegye nagy segítség, ahogy a tizenkét órában lévő perc-, illetve a hatban elhelyezett óraösszegző fényes kerete is. A két másodpercmutatóval azonban már más a helyzet. Elismerés jár azonban a három órában lévő dátumablak fölé helyezett nagyítóért. Ne feledjük, egy eleve nagy, 46 milliméteres darabbal van dolgunk. Ilyen méreteknél ritkán használják ezt a megoldást, azonban a fekete uralkodó színe miatt itt előnyös.

A Swatch csoport tagjaként az órába értelemszerűen ETA kaliber került, abból is a részben újnak számító Valgranges A07.211. Ez ugye napjaink legelterjedtebb svájci kronográf kaliberének, a 7750-nek jelentéktelen apróságoktól eltekintve alapvetően csak méretében nyújtott mása. Forgalomban csupán néhány éve van, így erről messzemenő tapasztalatokat levonni nem lehet - legfeljebb annyit, hogy a nagyobb méret miatt talán valamivel egyszerűbb lesz a szervizelhetősége, mint az ebből a szempontból nem éppen népszerű 7750-é.

Az Oris legújabb modelljével a jazz egyik legnagyobb alakjának, Oscar Petersonnak kíván emléket állítani. Az óra példányszámát 1925 darabra limitálták, ami szintén beszédes, hiszen a jazz-zongorista születési dátumát idézi fel emlékezetünkben. Az Oris új órájával a 2010-es Baselworldön találkozhatunk először.

Mivel a zongora volt Peterson kedvence, így természetesen ez a hangszer is visszaköszön az órán: az indexeket a zongora billentyűinek mása jelöli, a számlap pedig egy hanglemezre emlékezteti viselőjét. Az Oscar Peterson Limited Editionre pillantva rögtön szembetűnik, hogy az órák számozására használt római számok közül a VIII-as, ez vörösarany. Persze ez sem véletlen, hiszen az Oris eképpen utal Peterson Grammy-díjainak számára. A nikkel óra- és percmutatót Super-LumiNova bevonattal látták el, a dátumablakot 6 óránál találhatjuk. A rozsdamentes acélból készült tok átmérője 42mm, mindkét oldalát tükröződésmentesített domború zafírüveg borítja. Az óra 100 méterig vízálló, sorszámozott hátlapjára Oscar Peterson sajátos jelképét, egy oroszlánt gravíroztak. Az Oris limitált példányszámú óráját automata szerkezet kelti életre, funkcióit az órák, percek, másodpercek és a dátum kijelzése alkotja. Az Oris új modelljéhez fekete, krokodilbőr mintázatú borjúbőr szíj társul, melyet zsanérzárral erősíthetünk csuklónkra.

Mint közismert, hamarosan búcsút inthetünk annak, hogy lépten-nyomon szinte minden svájci órában ETA vagy azon alapuló kaliberekbe bukkanjunk. Alternatívát a Sellita által gyártott kaliberek, illetve nyersszerkezetek nyújtanak, amelyek teljes mértékben csereszabatosak a jól bevált ETA szerkezetekkel, egyedüli kérdés csupán az, hogy a Sellita és az ETA babérjaira pályázó többi gyártó képes lesz-e a kívánt mennyiségben szállítani.

Az ETA termelésének visszafogása elsősorban a nyersszerkezetekre, az "ébauche"-kre vonatkozik. Leegyszerűsítve ezeket a félig kész szerkezeteket kitként kell felfogni, amely magában foglalja az alaplemezt, a hidakat, a teljes kerékművet, a szabályzót és a felhúzó, illetve állítószerkezetet. Egyebek mellett a gátlószerkezet nem része egy "ébauche"-nek. Az ETA számos okot nevezett meg, kezdve a hamisítványok készítésétől (a nyersszerkezetek meglepően sok, jobb esetben replikákba, rosszabban minőségi vagy silány klónokba építették be), a svájci óraipar újabb válságától való félelmen át (az ETA nyújtotta minőségi kaliberek miatt nem érdek a fejlesztés), a Swatch csoporton kívüli márkák, azaz a konkurencia nehéz helyzetbe hozásáig terjed. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben ne találkoznánk majd ETA kaliberekkel olyan márkákban, amelyek nem tagjai a Swatchnak, hiszen kész szerkezetek továbbra is szállítani fognak. A Breitling például bevallotta, hogy egyelőre bármi is legyen az ETA kaliberek ára, kénytelen-kelletlen tőlük fogja beszerezni a kalibereket. A megnövekedett beszerzési költségek pedig értelemszerűen a termékek áraiban is jelentkezni fognak.

Európában meglepő módon mindössze alig-alig van olyan cég, amely megfelelő mennyiségben képes óraszerkezeteket előállítani - hatványozottan igaz ez mechanikus szerkezetekre. Az ETA-nak így alapvetően nincsen túl sok jelentős méretű versenytársa. Így elméletileg labdába rúghatnának az ázsiai versenyzők is, ám ennek következtében a piac egyes kategóriái között még nagyobbra nyílna az olló. Ázsiában valószínűleg egyedül Japán rendelkezik olyan gyártókapacitással, amely esetleg a keletkező űrt be tudná tölteni. Bármilyen meglepő, jelenleg úgy néz ki, hogy a szinte mindent, így svájci kalibereket is másoló Kína jelenleg egyszerűen nem képes elegendő mennyiséget gyártani. Azaz mechanikus szerkezetek terén Európa közvetlen vetélytársa egyelőre Japán. Látni kell azonban, hogy a piac meghatározó részét a „Swiss Made” órák teszik ki. Svájci kaliberek tökéletes japán másai sem nyerhetik el ezt a talán túlságosan is igen sokra becsült védjegyet.

Az óraiparban járatosok, ha csak nyögvenyelősen is, de csak-csak beismerik, hogy egyszerűen túl sok márka van a piacon. Az, amit itthon láthatunk az üzletek kirakataiban csupán a jéghegy csúcsa. Egy órát vásárolni szándékozó, azonban az órák terén teljesen járatlan ember egyszerűen nagyon nehezen fog tudni dönteni, ha nem csak az ár a szempont. A gazdasági válság előtt jóformán csak tőkével és egy formatervvel kellett rendelkezni ahhoz, hogy órát lehessen gyártani. Az összes szükséges technológiát és nyersanyagot beszállítóktól lehetett beszerezni. Így értelemszerűen egy másik rés is nyílt azon cégek között, akik valóban előbbre viszik az óraipart és azok közt, akik csak a szegmens árrésére hajtottak rá. Ebből a szempontból érthető, a fejlődés veszélybe kerülésének érve. A K+F ugyanis költségekkel jár, viszont a piacon eddig soha nem látott számú vállalkozás osztozott.

Azzal, hogy az ETA nyersszerkezetek idén jóformán kihalnak, kihez fognak azok fordulni, akik eddig tőle szerezték be a kalibereket? Az elmúlt néhány évben számos márka eljutott oda, hogy saját kalibereket fejlesszen ki, és felhagyjon nyersek vásárlásával. Ezt persze úgy állítják be, hogy manufaktúrává váltak, hiszen saját maguk építik, fejlesztik szerkezetüket, ami igaz is, csupán a motiváció hátterét hallgatják el. Annak ellenére, hogy már csak a méretgazdaságosság miatt is az ilyen házon belül gyártott szerkezetekkel szerelt órák drágábbak, igazából a fogyasztó (is) nyer. A Breitlingnél maradva, például végre előálltak egy saját kronográf szerkezettel is. Az előzőt kerek negyven évvel azelőtt mutatták be.

SW300 szemből...

Azok, akik nem rendelkeznek elég erőforrással ahhoz, hogy saját szerkezeteket fejlesszenek ki (egy kronográf kaliber fejlesztése a költségeket tekintve igen könnyen megközelítheti egy tourbillon-ét, azonban egy kronográfért messze nem lehet annyit elkérni a vevőktől) kénytelenek lesznek más megoldást találni. Jelenleg rengetegen figyelik a Sellitát. Ez a szintén svájci gyártó az ETA beszállítójaként nőtte ki magát, és egyelőre az SW200 kaliberéről ismert leginkább. Ez az ETA 2824-2 kaliber mása, szinte alig-alig különbözik tőle. Az ETA-nak azonban még legalább másik két igen népszerű kalibere van: a 2892 és a Valjoux 7750. A Sellita ezek másával is előállt az SW300 és SW500 formájában.

... és hátulról

Az SW300 és SW500 ugyan nem egytől egyig tökéletes másai, klónjai a két ETA kalibernek, azonban méretüket és funkciójukat tekintve teljes egészében megegyeznek. Figyelembe véve, hogy az SW200 milyen gyorsan lett népszerű, valószínűleg a minőséggel sem lesz gond. A két kaliber, tehát teljes mértékben csereszabatos lesz az ETA két kaliberével, azaz, ahova utóbbiakat be lehet építeni, oda az előbbieket is be lehet. Egyelőre nem sikerült közelebbi barátságot kötni egy SW500-sal, de remélhetőleg a 7750-es műanyag alkatrészeit fémből készültekre cserélték.

Az SW500, a 7750 ikre

Persze nem csak a 2824-2, 2892 és 7750 az, amelyet az ETA-tól szereznek be, ám a Sellita azzal, hogy a legnépszerűbbek alternatíváját kínálja először, jókora előnyre tesz szert. Ezek a kaliberek pedig nyersszerkezetként is kaphatóak lesznek, így az egyes márkák kedvükre díszíthetik és módosíthatják őket. Kész ETA kaliberek esetében ez nem lesz egyszerű, hiszen azokat szét kell előbb szerelni, majd újra összeállítani, ami az amúgy is magas beszerzési költséget még inkább megdobja. Ugyan egyelőre a Sellitáról mondható el, hogy az ETA örökösének tűnik, számolni kell azzal is, hogy mások is be fognak lépni a versenybe. Ha esetleg valaki az ETA szerkezetek másolása miatt csóválná a fejét, nem kell aggódnia – a szabadalmak mind lejártak.

A Vanquish nevet hallván valószínűleg lényegesen többen asszociálnak az egyik James Bond filmben szereplő Aston Martinra, mintsem egy TAG Heuer órára, bár az sem lenne meglepő, ha senkinek sem mondana semmit. Pedig nem árt megjegyezni ezt a nevet, ugyanis a TAG Heuer Vanquish-ben egy kivételes kaliber ketyeg. Illetve nézőponttól függően kettő.

Talán többet mond a Vanquish név, ha Carrera Calibre 360-nak hívjuk. Igaz, a Vanquish egy tanulmányóra, amely idestova már öt éves, ám külseje nagyban befolyásolta a Carrera és különösen a Grand Carrera formavilágát. Ám a külső mellett sokkal izgalmasabb az, amit a számlap alatt találunk. A Vanquish ugyanis az első karóra, amely mechanikus szerkezettel képes századmásodperces pontossággal mérni. Kevésbé meglepő módon hagyományos kézi stopperek már jó pár évtizeddel korábban képesek voltak erre, és a TAG Heuer elődje, a Heuer is rendelkezett ilyen modellel.

A Grand Carrerák stílusjegyei a tanulmány TAG Heuer Vanquish-en

Tanulmány lévén a Vanquish-ből mindössze 11 példány készült, amelyből az elsőt jótékonysági árverésen adták el, míg a maradék tíz értékesítésével négy svájci kereskedőt bíztak meg. Ezzel azonban a történet nem ért véget. A TAG Heuer az elmúlt évtizedben meggyőző módon ültette át tanulmányait késztermékké, elég, ha csak Monaco LS-re, a Monaco V4-re vagy éppen a Vanquish szériamodelljére, a Carrera Calibre 360-ra gondolunk. Ez utóbbi is limitált modell maradt, de már jóval nagyobb példányszámban került ki a TAG Heuer műhelyeiből. Az arany tokos Carrera Calibre 360-ből összesen 500 látott napvilágot, amelyeket annak rendje és módja szerint nagyon gyorsan elkapkodtak.

A Vanquish műszaki alapjain nyugvó Carrera Calibre 360

Műszaki szempontból alapvetően csupán egy gondot kellett megbízhatóan megoldani: a kronográf rendkívül magas frekvenciájából adódó kopást. Ennek érdekében mind a Vanquish-be, mind a Carrera Calibre 360-ba egy két gátlóművel rendelkező szerkezet került. Az alapja pedig nem más, mint egy minőségi, ám mégiscsak tömegterméknek számító egyszerű, hárommutatós ETA kaliber, amelyet a TAG Heuer fejlesztésű kronográf szerkezettel "patkoltak" meg. A szerkezet billegője alapesetben az óránként megszokott 28800-as féllengéssel végzi dolgát, a két órában lévő piros fejű nyomógombot megnyomva azonban ez a szám 360.000-ra ugrik. Ez az érték nem csak tízszer nagyobb a jelenleg a piacon kapható bármely más szerkezetben találhatónál, hanem igen komoly igénybevételnek teszi ki elsősorban a gátkereket és az emelő- illetve vezetőköveket.

A független elit órásmestereket összefogó AHCI-nek tagjaként Becsei Áron neve és BEXEI márkája egyre jobban cseng műértők és órabarátok fülében. A zömében svájciakból álló szűk három tucat tag közül nem csak Magyarországot, hanem jóformán a teljes egész volt keleti blokkot képviseli. Mesteri tevékenységének egyik újabb ékes bizonyítéka legfiatalabb kollekciója, a BEXEI Dignitas 2010. A kollekció a presztízs, az érdem, a méltóság és a tekintély irányvonalait követve folytatja a saját tervezésű és kivitelezésű, kézzel készített órák filozófiáját. Az új kollekciót három darabján, a Tourbillon Diagonal, a Pure és a Power Reserve modelleken keresztül ismerhetjük meg.

A Dignitas kollekció legkomplikáltabb darabja a Tourbillon Diagonal, melynek különlegessége a szerkezetben átlósan elhelyezett tourbillon. A szabadalmaztatás alatt álló, forradalmian új megoldás, Becsei Áron legújabb találmánya, amely a gravitációnak a billegőre gyakorolt káros hatását egyből duplán igyekszik kiküszöbölni. A tourbillon átlós elrendezése csökkenti az amplitúdó különbséget az óra függőleges - napközben a csuklón - és vízszintes - éjjel az asztalra téve - helyzete között. Ezen felül kiegyenlíti a billegő kiegyensúlyozatlanságát is. A Tourbillon Diagonal az óra, perc és másodperc kijelzését illetően is különleges komplikációkkal rendelkezik. A digitális óra kijelzés, a retrográd percmutató valamint a másodperc kijelzése a tourbillon rendszerhez tartozó csonkakúp-szelet számlapon kétség kívül nem mindennapi megoldásnak számít. Az órában a saját tervezésű és kivitelezésű BEXEI szerkezet ketyeg, melyet platina csavaros invar billegővel szereltek. Az óra 42 mm átmérőjű tokja, koronája és szerelt számlapjainak egy része is 18 karátos aranyból (fehér, sárga vagy vörös) készültek. A fő számlap gilosált argentium (nagy részt ezüst (92,5%), réz és germánium ötvözete) vagy kézi vésett (virágmintás), melyet kékített (vagy sárga-, vagy vörösaranyozott, vagy ródiumozott) acél mutatók díszítenek. A Tourbillon Diagonal számlapja fölé kupolaként borul a domború zafírüveg, a szerkezetet pedig hátulról is megcsodálhatjuk. A kézzel varrott bőrszíjat 18 karátos arany (fehér, sárga vagy vörös) tüskezárral rögzíthetjük a csuklón.

A komplikáltabb szerkezet helyett a letisztult látványt előtérbe helyezők számára a Dignitas Pure modellje lehet ideális választás, amelyet a kollekció „alapmodelljének” tekinthetünk. Becsei Áron ezen órája is követi a tradicionális órakészítés alapjait, kifinomult megjelenését pedig a legprecízebb technikák alkalmazásával éri el. Természetesen a minőséget itt is a kompromisszum nélküliség jellemzi, amely a független órás keze munkáját dicséri. A 42 milliméter átmérőjű Dignitas Pure-nak egyedi megjelenést kölcsönöznek a megszokottól eltérő, ovális szerelt számlapok, melyeket kékített (vagy sárga-, vagy vörösaranyozott, vagy ródiummal bevont) acél mutatók tesznek még látványosabbá. A szemünkkel játszik a különleges ovális, de valójában köralakú óra/perc kijelzés, amely a hat óránál elhelyezett kismásodperccel együtt alakítja ki azt a formavilágot, amely egyszerre eleveníti meg a majdnem egy évszázaddal ezelőtt diadalútjának indult Art Déco irányzatot, illetve képviseli a modern stílusnyelvet is. Kevésbé meglepő módon ebben az órába is saját tervezésű és kivitelezésű BEXEI szerkezet került, melynek járástartaléka 40 óra. Az exkluzív megjelenést a színek harmóniája is erősíti, tokja és koronája is 18 karátos aranyból (fehér, vagy sárga, vagy vörös) készült, számlapja a kollekció másik két darabjához hasonlóan gilosált argentium vagy virágmintás. Ez utóbbi kézzel vésett.

A Dignitas kollekció harmadik képviselője, a Power Reserve, amely első ránézésre szinte megegyezik kisebbik testvérével, a Pure modellel. Egyhamar felfedezzük azonban a 12 óránál elhelyezte járástartalék indikációt. A Pure-ral nem csak a külső, hanem a szerkezet is megegyezik, értelemszerűen a járástartalék kijelzéséhez használt 18 karátos kerékrendszerrel kiegészítve. A Dignitas kollekció darabjai felett elmerengve nem lehet nem észrevenni azokat a vonásokat, amelyek a Becsei által készített első karórára, a Primus-ra utalnak, így erre a kollekcióra a Primus szerves folytatásaként tekinthetünk.

Kevés olyan márka van, amelynek kollekciójában ne lennének repülés ihlette darabok. Igaz ez például a Cartier-re is, amelyekről elsőre ezt nem is feltételeznénk. Ugyanakkor ezek az órák mind a merevszárnyas repüléshez, azaz a repülőgépekhez kapcsolódnak, azon márkák száma azonban, amelyek a forgószárnyas repülést, azaz a helikoptereket emelik piedesztálra meglehetősen kevés, sőt ritkaság számba megy.

Tény, hogy helikoptert vezetni sok tekintetben összetettebb feladat, mint repülőgépet, laikusoknak pedig leginkább egy gömbnek egy gömbön való egyensúlyozásához szemléltethető. Ennek megfelelően meglehetősen kevés a helikopterekkel műrepülést végző csapatok száma, s talán az egyik legnevesebbel, a Blue Eagles-szel az Oris működik együtt. Órát kifejezetten számukra eddig még nem alkottak - bár az Oris Meisterflieger nyilván rájuk is célzott - ezt a hiányosságot az Oris Blue Eagles Limited Editionnel pótolják.

Az óra több különlegességgel is büszkélkedhet. Elsőként nyilván az említendő meg, hogy az óra limitált példányszámban, pontosan 1969-szer készül. Mint a legtöbb esetben, a szám jelen esetben is egy évszámhoz kapcsolódik, konkrétan a Blues Eagles kötelék alapításának éve. Az ő logójuk látható a számlapon is hat, illetve jelen esetben tizenkét óránál, amely kialakításában szintén különlegességet rejt magában, hiszen ez az Oris első, 24 óra skálázású darabja. A háttérül szolgáló fekete számlap az Oris pilótaóráinál megszokott mértani mintázatot kapta. A leolvashatóságot elősegítő nagy kontraszt ebben a műfajban alapkövetelmény, így világos, hogy a számok és indexek csak is fehérek lehetnek. Ezek mindegyike a Super-LumiNova lumineszcens festéknek köszönhetően sötétben is leolvasható. Szintén ezt segíti elő, hogy magán a skálán világos háttérrel emelték ki a nappali időszakot. Ezzel harmonizál a kismásodperc szintén acélosan fehér pereme. A számlap legszélére helyezték a lünettát, amelyet a függőleges koronával mozgathatunk. Skálázása szintén 24 órás, így leginkább második időzóna kijelzésére használhatjuk. A pilótaórákra jellemző, csúcsára állított háromszög ül tizenkét órában. Ennek valójában sokkal inkább a számlapon lenne a helye, azonban esztétikai okokból meglehetősen furcsán nézne ki, ha a háromszög felett még egy 24-es számjegy szerepelne. Annak ellenére, hogy alapvetően egy hárommutatós, dátum indikációs modellről van szó, a számlapon meglehetős dinamizmus uralkodik, jól illeszkedve ezzel a helikopteres műrepülő csapat image-hez.

A 45 milliméter átmérőjű, ám annál nagyobbnak tűnő tok formáját tekintve újdonságot nem fedezhetünk fel, azok megegyeznek a BC4 kollekció formájával. Az alapvetően kör alakú formát a fekete lünetta sikeresen alakítja párna formájúvá. A színt a megszokott vákuumplazmás eljárással hozták létre, egyben megnövelve a felületi sérülésekkel szembeni ellenállást is. A lünettát a fülek vonalában négy polírozott csavar rögzíti a szálcsiszolt rozsdamentes acél tokhoz, műszakias jelleget kölcsönözve ennek az időmérőnek. Ez a fajta összeállítás is egyedinek számít az Orisnál, így a hölsteiniek valóban kitettek magukért.

A mutatók mozgatásáért az Oris 653-as szerkezete felel, amely az ETA 2836-2 kaliberén alapszik. Az elvégzett módosítások szembetűnőek, így az új név adása nem tűnik fellengzősnek. Az átalakítás során a központi másodpercmutatóból kismásodperc lett, az óramutató 24 óra alatt jár körbe 12 helyett, és elhagyták a hét napjának kijelzését. A 653-as azonban megtartotta az alapkaliber egyéb műszaki paramétereit, így többek között gyors dátumállítással, másodperc stoppal és 38 órás járástartalékkal bír.

A csiszolási műveletek aligha nevezhetőek egyszerűen kivitelezhetőnek, a polírozás azonban még összetettebb feladatok elé állítja a lelkes órakedvelőket. Rögtön az elején tisztázni kell azonban, hogy magas fokon és eredményesen csak szakműhely tud polírozni, nem is beszélve arról, hogy az órásnak a nagy gyakorlat mellett szinte tehetségére is szüksége van a jó munkához. Van, aki művészien végzi és van, aki sosem tudja megtanulni. Itt is van azonban néhány részművelet és fogás, amit otthon is meg lehet próbálni.

Lássuk először a legegyszerűbb példát, amikor egy régi óra plexiüvegének karcait szeretnénk eltávolítani. Egyszerű polírozás, gondolhatnánk, de lássuk csak, először egy kést vesz kezébe a szakember, és tegyük nyugodtan mi is! Borotva, vagy vékony szike pengéjével dolgozzunk, hogy ujjaink között ívesre tudjuk majd hajlítani. A plexiről ezzel kell lehántani egy leheletnyi réteget. A hántoláshoz ügyes kezű ember könnyen megtalálja a penge megfelelő szögét, és arra is hamar rájön, hogy miért jó a pengét kissé meghajlítani, amikor a domború plexivel dolgozik. Nem kell sietni, Csak finom pihék, pelyhek formájában kell leválasztanunk az anyagot, sietségre semmi ok, a módszer igen hatékony. Ha a penge éle teljesen hibátlan volt, akkor már egy-két perc után egy új felületet láthatunk, amely ugyan átlátszatlan, de mély karcoktól mentes. Ezután a lehető legfinomabb csiszolópapírt használva folytassuk. A papírt többszörös réteggé hajtogatott puha textilre tesszük, és nagyon enyhe nyomás mellet, a domborulatát is követve kissé megcsiszoljuk a plexit. Textil helyett az ügyesebbek nyitott tenyerüket is használhatják. Már pár másodperc után ellenőrizve is látható, ha a hántolásnál hibáztunk. Ha igen, finoman javítsuk ki a pengével. A finom papírral is csak rövid ideig tart majd, mikorra már egyenletesen matt felületet láthatunk. Gondosan takarítsuk le ekkor a maradék csiszolóport, és ha ezt egy nyirkos papírtörlővel tesszük, meglepődhetünk, mert az üveg, így nedvesen már szinte átlátszó. Eddig egyformán dolgozott a profi és az amatőr, de ez után sem lesz nagy a különbség. A profi a polírozógépéhez fordul és alig néhány tíz másodperccel később el is készült az üveg megújításával.  Az amatőr azonban ne nyúljon géphez! Magas fordulatú apró korongok teljesen tönkretehetik a frissen kialakított szép felületet. Nagyobb korongokat is befognak néhányan akár a barkács fúrógépbe is, de ez sem a legjobb megoldás. Nem csak a géppel van a baj, hanem a koronggal is, amely ha mindig csak porelszívás nélkül és csak ritkán használják, óhatatlanul is port szed magába. Ilyenkor majd korongban lévő por csiszolja csíkosra a plexit. Miután a munkadarabot és kezünket is megtisztítottuk a csiszolószemcsék maradékától, használjunk inkább tiszta textíliát a polírozáshoz! Hajtsuk sokrétegűre, vagy tegyünk alá vékony szivacslemezt, fontos azonban, hogy képes legyen követni az üveg alakját, de azt ugyanakkor sehol se érje túl nagy nyomás. Tiszta textilen azonban hiába tologatjuk majd az üveget, nem nagyon fog fényesedni. A polírozáshoz finom csiszolóanyagot tartalmazó polírpasztát kell használnunk. Aki nagyon önfejű és szívesen hisz a mesékben megpróbálhatja a polírozást akár fogkrémmel, vagy más háztartási szerrel is, de egyszer azért próbálja ki a profik által használt pasztát! Egy adag ilyen paszta nem nagy összeg, és amatőr körülményekről lévén szó, barátok közt még osztható is, tehát mindenképpen megéri beszerezni. Tartsuk tiszta helyen, s ha újra használjuk, a felületéről kaparjuk, dörzsöljük le még a kívülről odakerült port is. A lefektetett textilre dörzsöléssel kenjünk fel némi tiszta pasztát, aztán az üveget odahelyezve körkörös mozdulatukkal kezdjük el a polírozást. Nem kell nagy erő és sok idő sem, ha az előkészületeket jól csináltuk, úgy két perc munka után már ott ragyog a kezünkben az évtizedekkel megfiatalodott plexiüveg.

A XX. század története során a karóra volt az, amely mindig újabb és újabb szerkezetek megalkotására serkentette a piac szereplőit. A kvarc kaliberek a pontosság jelentését teljesen új megvilágításba helyezték. A fejlesztésben meghatározó szerepet betöltő Girard-Perregaux idén fogja ünnepelni az úttörő munkája eredményeként megszületett első kvarc órájának 40. évfordulóját.

A kvarc kaliberek fejlesztése az 1960-as években kezdődött, és alapjaiban forgatta fel az óraipart. A Girard-Perregaux is akkoriban döntött úgy, hogy útnak indítja saját K+F programját. A döntés azért is volt egyedi, mivel a svájci óraipar java az óraipari kutatólaboratóriummal (Laboratoire Suisse de Recherche Horlogère) és az 1962-ben alapított elektronikai kutatóközponttal (Centre Electronique Horloger) együtt dolgoztak. A la chaux-de-fonds-i manufaktúra 1966-ban állította fel az elektronikai kutató részlegét, amely elé egyetlen célt tűztek ki: egy kvarc karóra elkészítését. Mindössze négy évvel később az Elcron névre keresztelt, a Béta 21-es kaliberrel szerelt első kvarc karórát be is mutatták Bázelben, igaz addigra a konkurencia is elkészült. Egy évvel később egy újabb modellel jelentkeztek, amelyben a kvarc kristály 32 768 Hertzen rezgett. Ez az érték azóta kvarc kaliberek esetében szabvánnyá vált. Az éves szinten mindössze egy perc eltérést felmutató GP350-es kaliber nevetve teljesítette a kronométer tanúsítvány megszerzéséhez szükséges kritériumokat. Ebből a kaliberből 20 000 darabot készítettek, amelyből bőven jutott más márkáknak is.

A ritkaságba menő GP350 és a nagysikerű Laureato

Annak ellenére, hogy a kvarc szerkezetek diadalos két évtizede lecsengett, és presztízsüket tekintve már rég lemaradtak a mechanikusok mögött, létjogosultságukhoz semmi kétség sem férhet. Ennek megfelelően nem csak az óraipar alsóbb, hanem akár legmagasabb szegmenseiben is lehet találkozni velük. Így a Girard-Perregaux is a negyvenedik évfordulót a GP13500 hárommutatós, dátum indikációs kvarc kaliberrel ünnepli. Ez pedig a negyedik kvarc kaliber a márka aktuális kollekciójában. Meg kell azonban jegyezni, hogy a majdnem 80 szabadalom túlnyomó részét a Girard-Perregaux elsősorban mechanikus szerkezeteivel érte el. Ráadásul a mechanikus kaliberek túlnyomó többsége, az utóbbi években 80% körüli érték, mind komplikációk, amelyek közül az öröknaptár, a teljes naptár, a percismétlők, a kronográfok a leggyakoribbak.

A Girard-Perregaux aktuális kollekciójának negyedik kvarc kalibere, a GP13500

Persze az óraiparban aligha lenne teljes értékű egy kerek évforduló megülése, ha az nem társulna egy óra bemutatásával. A Girard-Perregaux esetében ez egy áttervezett Laureato formájában ölt testet. Az eredetit 1975-ben mutatták be, amely a nyolcszögletű lünettájával és szíjrögzítő fülektől mentes tokjával határozottan sportos benyomást tett, és ezzel sok tekintetben szakított a karórákról kialakított klasszikus képpel. A kvarc szerkezetek negyvenedik, illetve a Laureato 35. évfordulójára az eredeti modell vonalainak kecsességét megtartották, azonban még az eredetinél is több dinamizmust sikerült a formákba vinni. A négyzethálós számlapon is feltüntették a szabványnak számító frekvenciát, a 32 768 Hertzet. Exkluzív darabról lévén szó, ebből az órából mindössze 40 darab készül.

A jubileumi Laureato - csak 40 készül belőle

A néhány évtizedes szenvedést követően az ezredfordulóra végképp eltűnt Alpina alig három év elmúltával újra nekirugaszkodott, és a tervezők alig néhány év alatt tetszetős és bő kollekciót állítottak össze. Különösen említésre méltóak a regulátor elrendezésű darabjaik. Az ilyen komplikációjú órák esetében általában a klasszikus külsőre szokás asszociálni; nem úgy az Alpinánál, amelyet a sportos, dinamikus külső jellemez. Az biztos alapok lerakása után eljött az ideje annak, hogy az extrémsportokat követően más területekre is belépjenek. A célkeresztbe az autóversenyzés került, és a motorsport ihlette kollekció első darabja az Alpina 12 Hours of Sebring Automatic Chrono GMT.

Ahogy az óra nevéből is kiderül, az alkalmat a floridai Sebring pályán megrendezett 12 órás futam adja. Ugyanakkor kevésbé ismert, hogy az Alpina már tavaly is a futam hivatalos időmérője volt, ám akkor még nem álltak elő egy kifejezetten a verseny szellemiségéhez köthető órával: egyszerre kell ugyanis megfelelni a futam hosszú múltjából fakadó klasszikus stílusnak illetve a versenyzés természetéből adódó dinamikus, sportos követelményeknek.

A tok vonalvezetése az, ahol leginkább tetten érhető a klasszikus formavilágnak való megfelelés, még az anyag tekintetében, amely rozsdamentes acél sem kell különlegesre számítani. A 47 milliméteres átmérője, illetve a vákuumplazma bevonat azonban már aligha nevezhető hagyományosnak. A szintén fekete, széles és vastag lünetta kezelése valószínűleg kesztyűben sem okoz nehézséget, az autóversenyzés műszaki jellegét pedig a hat csavar hivatott hangsúlyozni. Ezek mellesleg polírozottak, erős kontrasztot keltve így a matt lünettával illetve tokkal. Ugyanezek a színek köszönnek vissza a számlapon is, ahol a különböző méretű, lumineszcens, fehér arab számok emelkednek ki a fekete háttéren. A központból egyszerre négy mutató is végzi a reá szabott munkát, így az óra- és percmutatón kívül innen olvashatjuk le a kronográf másodpercmutatóját illetve a második időzóna piros hegyű mutatója is itt helyezkedik el, amelynek skálája a számlap peremén kapott helyet. Hat illetve tizenkét órában helyezték el az összegzőket. Az óraösszegzőn pirossal emelték ki a 12-es számjegyet ezzel is utalva a futam hosszára.

Az összesen hat mutató és a dátumgyűrű mozgatásáért az Alpina AL750 szerkezete felel. Ez a jól ismert ETA 7750-es kaliberen alapszik, azonban ahogy arról már a számlap is árulkodik, a rokonság inkább mondható távolinak. Az Alpina nem is az egész szerkezetet szerzi be, hanem csak a nyerset, a módosításokat pedig házon belül végzik el. Ebbe éppúgy beletartozik a hidak díszítése, a rotor és a felhúzó szerkezet áttervezése, mint a kismásodperc elhagyása illetve a második időzóna kijelzésének megvalósítása. Magához a kronográf szerkezethez nem nyúltak. A kaliber pontosságáról illetve megbízhatóságáról adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, erre azonban nyilván figyeltek a Genf külvárosában lévő telephelyen.

Magát az órát először a verseny kezdetekor fogják bemutatni, és azt követően az idei bázeli vásáron is. Mivel az órával az 58. Sebring futamnak állítanak emléket, ezért az órát limitált példányszámban (158 darab) készítik csak el.

Sokan első komolyabb órájukat valamely ünnepi alkalomból kapják meg. Magyarországon ez hagyományosan a ballagás szokott lenni, de számtalan más alkalom is adódik, amelyen az ünnepelt gyermeket órával lephetjük meg. Látni kell azonban, hogy az óraipar kevés olyan termékkel állt elő, amely magas minőségben, ám mégis kedvező árfekvésben kínál választási lehetőséget ilyen alkalmakra. A genfi Frédérique Constant kollekciójában a Junior hivatott ezt a rést betölteni.

Nem kevesebb, mint tizennyolc változat közül lehet választani, ám alapvetően három modellről van szó: egy hárommutatós, dátumos automatáról, egy szintén hárommutatós, dátumot és a hét napját kijelző kvarcról, továbbá egy három segédszámlapos kvarc kronográfról. A választást világos, illetve sötét számlappal, továbbá a szíjak széles választékával, beleértve a fémet, illetve az alligátorbőrt is, teszik nehézzé. Mivel a Juniort eleve úgy képzelték el, hogy neves alkalmakra ajándékozzák, a gravírozás lehetőségét már eleve betervezték, ami által az ajándék még személyesebbé tehető.

A Junior az órák világába hivatott bevezetni az ifjú viselőjét, így érthető, hogy nem a minőség volt az, amin takarékoskodtak. Ez persze azért nem jelenti azt, hogy egy teljesen új órát alkottak volna. A szálcsiszolt tok például a márka más kollekcióiból már ismert darab, és ezt a polírozott lünettát is elsütötték már néhány modellen. Értelemszerűen ezek kidolgozottsága, felületük megmunkálása ugyanolyan minőségű, mint bármelyik másik Frédérique Constant óráé. Szintén ismerősek a lumineszcens betéttel ellátott mutatók. A már meglévő sok elemnek az új számlap nyújt azonban egy teljesen új megjelenést. Az ezüstözött világos, illetve a galvanizált sötét számlap megjelenésében a márka hitvallásához híven inkább a klasszikus vonalhoz sorolható, az arab számok azonban mégis egy kis fiatalos dinamizmust csempésznek bele. Ahogy az indexek, úgy természetesen ezek a számok is szereltek, amit azért egy fiataloknak szánt órától nem éppen szokás elvárni, ahogy azt sem, hogy ezeket Super-LumiNovával vonják be. Néhány kompromisszum megkötése azonban természetesen elengedhetetlen. Így például a sötét számlapos változatoknál a dátumgyűrű fehér maradt, továbbá a kronográf a tok 38 milliméteres átmérője miatt talán egy kicsit zsúfoltnak tűnik.

A TAG Heuer név nyilván ismerősen cseng mindenkinek, az Aquaracer kollekció, a márka vízi sportokhoz és búvárkodáshoz szánt modelljei szintén elég ismertek. A TAG Heuer vezette be a márkanagykövetek marketing koncepcióját is, és egyik legismertebb ilyen követét, Leonardo DiCaprio-t tiszteli meg egy limitált példányszámú Aquaracer modellel.

Az Aquaracer 500M Calibre 5 Leonardo DiCaprio alapvetően nem különbözik a kollekció többi darabjaitól. Szerkezetét tekintve nincs változás, ugyanúgy az automata Calibre 5 (ahogy az a névből kiderül), ismertebb nevén az ETA 2824-2 ketyeg benne, mint az év elején bemutatott testvér modellekben. A rozsdamentes acél tok formája sem változott: átmérője ugyanúgy 43 milliméter, felülete szálcsiszolt. Az óra jellegzetes lünettája a koncentrikus köröket mintázó kaucsukbetéttel természetesen nem hiányzik.

A limitált példányszámú modellnek azonban igen látványosan különbözik a számlapja, és ezzel már önmagában is átértelmezi az óra image-ét. A függőleges vonalak helyett, kifeszített földgömbre emlékeztető mintát találunk, amely sokkal inkább illene GMT funkciójú, azaz második időzónát is kijelző modellhez. Persze ha felfedezzük a hat óránál lévő Green Cross logóját, akkor egyből világossá válik, hogy egy "zöld" órával, azaz a környezetvédelem jegyében készített darabról van szó. Az amerikai színész többek között a környezet megóvásáért folytatott tevékenységéről is ismert, és neki köszönhető, hogy a zöld NGO és az avangárd óragyártó a jövőben együtt dolgoznak a természet megmentéséért.

A Duometre a Jaeger-LeCoultre legfiatalabb kollekciója, és talán túlzás nélkül állítható, hogy nem számítva az anyagtudomány elért eredményeit, így szigorúan csakis a klasszikus értelemben vett óraipar terén elért újításokat figyelembe véve, talán az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik. Egészen idén januárig azonban csak egyetlen órából, a Duometre a Chronographe-ból állt, amelyet mellesleg az év órájának is választottak. A kollekció második darabja a Duometre a Quantieme Lunaire, amely ugyanazon elv és koncepció köré épül, mint elődje: a hatékonyság.

A hatékonyság egyenes következménye a pontosság, amelyet csakúgy, mint a kronográfnál a "Dual wing" / "Zwei-Schwingen" kaliberrel érnek el. Itt is tehát két egymástól független szerkezet került a tokba. Ellentétben a kronográffal, ahol az egyik szerkezet az idő kijelzéséért felelt, míg a másik a kronográf funkciókért, addig a Duometre a Quantieme Lunaire esetében más a felállás. Az egyik rugóház kizárólag az időzítésért felel, azaz csakis a billegő és a gátlómű energiával való ellátása a feladata. A másik rugóháznak kell gondoskodnia a percek és órák, a dátum és a holdfázis kijelzéséért. A két szerkezet közötti kapcsolatot az ugró hatod-másodpercmutató és a központi másodpercmutató kerékműve teremti meg. Egyben ez is az, amely kulcsszerepet játszik a pontosság elérésében. A korona kihúzásával ugyanis hagyományos másodpercstoppos szerkezeteknél nem csak nem ugrik nullára a másodpercmutató, hanem a billegő is megáll. A 381-es esetében mind a hatod-másodperc, mind a másodpercmutató nullára ugrik, a billegő pedig mozgásban marad. A hagyományos másodpercstoppos szerkezetek esetében ugyanis a billegő a korona visszanyomásával ugyan elindul, de perceket vesz igénybe, amíg újra a megfelelő frekvenciáján leng. A pontatlanság eme forrását sikerült a 381-es kaliberrel kiküszöbölni. A kézi felhúzású kaliber billegője óránként 21.600 féllengést végez, és 50 órás járástartalékkal bír. A 369 alkotóelemből álló 381-esbe meglehetősen sok, 40 követ zsúfoltak, 7,25 milliméteres magasságával és 33,7 milliméteres átmérőjével kicsinek sem éppen nevezhető. Az aprólékosan díszített szerkezet szépségét az üvegbetétes hátlapnak hála, bontás nélkül is megcsodálhatjuk.

A szerkezet összetettségével szemben áll a számlap letisztultsága, amelyen visszaköszön a szerkezet kettőssége is. A jobb oldalon találjuk az időfunkciókat (a kronográfnál bal oldalon volt), kilenc óránál pedig a naptár funkciók, dátum és holdfázis kaptak helyet, míg a központból a másodperceket olvashatjuk le. Az ugró hatod-másodpercmutató hat óránál található. A két másodpercmutató ellensúlyt kapott.

Már hosszabb ideje lehetett hallani arról, hogy a Cartier órái között újra hangsúlyosabban kívánja szerepeltetni az esztétikai értékek mellett a műszakiakat is, de legkésőbb a Cartier ID One tanulmány óra bemutatás óta ez már bizonyosan tudható. Az idei SIHH számos újdonsága közül talán egyik darab sem jelzi ezt jobban, mint a valóban egyedi ötletet a valóságba átültető Montre Rotonde de Cartier Astrotourbillon.

Ahogy a névből kitűnik, egy tourbillonnal van dolgunk, de nem akármilyennel. A 9451 MC manufaktúra kaliber tourbillon ketrece is ugyanúgy tartalmazza a teljes gátlóművet és a billegőt, mint társai, és a legtöbb tourbillonhoz hasonlóan ugyanúgy egy perc alatt tesz meg egy teljes fordulatot, és szolgál így másodpercek kijelzésére. Ugyanakor egy olyan jelentős különbséggel is rendelkezik, ami különlegessé teszi: míg a hagyományos tourbillonok általában hat, ritkábban tizenkét óránál kapnak helyet, és a ketrec a saját tengelye körül forog, addig az Astrotourbillon egész ketrece mutatóként viselkedik és a számlapot járja körbe. Ellentétben a hagyományos tourbillonokkal, amelyeket a szerkezetbe építenek be, a Cartier esetében a ketrec a szerkezet felett helyezkedik el. Ennek pedig egyenes következménye, hogy jóformán az egész szerkezetet, a két rugóháztól a perc- és óramutatókig új szemszögből kellett megtervezni.

A Cartier eme remekművét a már ismert Rotonde de Cartier órák tokjába építette be, abból is a 47 milliméteres legnagyobb méretűbe. Értelemszerűen a tok csakis nemesfémből, jelen esetben vörös- vagy fehéraranyból készülhetett. A korona természetesen a Cartier-re jellemzően zafíberakásos. A számlap forma- és színvilágát tekintve szintén a márka jellegzetes stílusjegyeit vonultatja fel, érdekességként azonban megemlítendő annak kétszintes volta. Többszintes számlapokkal persze már számtalanszor találkozhattunk, de a szintek közötti eltérés mindössze az észrevehető jelzővel írható le. Az Astrotourbillon esetében éppen a tourbillon kialakításának köszönhetően tényleg két, igen jól elkülöníthető szintet láthatunk. Persze attól azért nem tekinthetünk el, hogy a központi felső szint szinte kizárólag csak esztétikai funkciót lát el. Az órákat a mélyebben fekvő, római számos középső részről, míg a perceket és másodperceket a peremről olvashatjuk le. Az óra két mutatója kékített, míg a tourbillon ketrec hídját úgy alakították ki, hogy egyben a másodperceket is mutassa. Mellesleg az egész ketrec mindössze 0,39 gramm tömegű, ezt pedig csak titánnal lehet elérni.

Az előző részben ismertetett labdához hasonlóan jól használható, univerzális és olcsó megoldás sajnos minden problémára nem létezik. A tokok csiszolása-polírozása is egy ilyen nehéz terület, melynek csupán egyetlen pici része az, ahol a gondos házilagos eljárás szinte tökéletesen helyettesítheti a profi gépi munkát.

Ez a meglehetősen szűk terület a szálcsiszolással mattított felületeket foglalja magába, de itt is csak az inkább gömbölyded felületeket. Síkokat semmiképp sem munkáljunk meg. Akkor sem jó alkalmazni, ha a szomszédos felületek éleit meg kell óvni, vagy ha azok polírozottak, esetleg más irányba csiszoltak. Gyakorlatlan amatőr inkább csak szálcsiszolt óracsattal próbálkozzon, amikor először használ Scotch-Brite™, vagy hozzá hasonló csiszolólapot. A más célból forgalmazott, de akár barkácsáruházakban is kapható lemez kb. 6 milliméter vastag, nyitott, gomolyag szálszerkezetű, melyet műgyantakötés tart egyben. A műgyantával bevont szálakon tapad maga a csiszolóanyag is, amely különböző finomságú lehet. A szivacsszerűen puha anyag a rajta csiszolt anyagokat szinte körbeveszi, ezért nem alkalmas síkok kialakítására, de cserébe egyenletesen csiszol, soha nem mar bele az anyagba. Érdemes tehát kísérletezni vele! A mélyebb ütődéseket, karcokat lehetőleg a későbbi szálirányban dolgozva előre tüntessük el csiszolófával, majd a munkadarabot fektessük a lemezre!

A szép, párhuzamosra csiszolt szálak kialakításához ne legyünk szégyenlősek, vagy restek szamárvezetőt, esetünkben egy egyszerű vonalzót használni! E mellett, hosszú, egyenletes mozdulatokkal húzzuk majd a munkadarabot, mindig csak egy irányban, s nagyon ügyeljünk a hibák elkerülésére, amikor a mozdulat végén elemeljük a csiszolt tárgyat! Jó eredményt lehet így elérni, de a szakműhelyekben nem folyhat hasonló kísérletezés. Ott az efféle munkákat erős, de lassú fordulatú géppel végzik.

A különféle finomságú és 10-20 centiméter átmérőjű Scotch-Brite™ korongokkal gyorsan lehet dolgozni, de nagyon könnyen tönkre is lehet tenni egy tárgyat. Ennek elkerülésére a csiszolástól megvédendő felületeket hőálló ragasztócsíkokkal fedik le. Az órásnak még így is óvatosan kell dolgoznia. A korong, bár szerkezete folytán jól hűti önmagát, nem okozhat túlmelegedést, mert a fólián túl maga a műgyanta kötőanyag is könnyen megolvadhat.

Általában egy óra nem óra, hiszen bármennyire is igyekszik egy konkrét modell minél semlegesebb lenni, bármelyik alkalomhoz aligha áll egyenlően jól. És persze vannak azok a régi darabok is, amelyeket kedvtelésből, vagy gyűjtői szenvedélyből kerültek valakinek a tulajdonába, vagy esetleg hagyatékból. Az ilyen régebbi darabok általában viseltek is, így a használat nyomai bizony látszódnak rajtuk. Aki ezekbe a régi darabokba szeretne új életet lehelni, és saját keze munkájával egy kicsit a lelkéből is hozzáadni, annak remélhetőleg egy-két ötlettel szolgálatára lesz sorozatunk.

Préselt, pattintós hátlapok nyitásához alkalmazott kisgépeket egyszerű órakedvelők általában nem szereznek be, egyszerűen nincs rá szükség, a költségek pedig végképp nehezen indokolhatóak. Ezek egy részét azonban helyettesíthetik a különféle emelők, s ezekkel sincs baj, inkább csak a nyitókéssel. Az órások szerencsére azért tudják használni a szerszámaikat, de a legegyszerűbb nyitókés is komoly károkat tud okozni az avatatlan, gyakorlatlan kezekben. Aki használni akarja a nyitókést, az vegye a fáradtságot, tegye fel a szemére a lupét, vizsgálja meg alaposan a különféle hátlapok nyitóréseit, és csak aztán válasszon hozzá szerszámot! A nyitórések a szerszám behatolására előkészített, sokszor szinte láthatatlan rések a hátlap pereme táján. Észre fogja venni, hogy a rések alakja, nagysága igen sokféle lehet. Csak olyan réssel ellátott hátlapot szabad késsel nyitni, amely eleve úgy van kialakítva, hogy lepattanását a behatoló penge vastagodó éke idézze elő. Ekkor is figyelni kell azonban arra, hogy különböző nagyságú és mélységű rések különböző élű, vastagságú és meredekségű pengéket igényelhetnek. A nyitás mindig csak a résbe befelé irányuló nyomással történjen. A sikerhez persze szükséges, hogy a kés ne valami összeköszörült fémdarab legyen, hanem sima, lehetőleg polírozott és persze megfelelő alakú és méretű, a penge ékje ugyanis a megfelelő emelő hatást csak így fejtheti ki, mielőtt az még a rés alján felütközne. A penge befelé nyomása mellett az enyhe mozgatás hasznos lehet, de közben a síkját ne változtassuk, hossztengelye mentén pedig semmiképp se csavargassuk a pengét, mert csúnya nyomokat fog hagyni a tokon és a hátlapon.

Gyakorlatlan kezekben komoly károkat is okozhatunk vele

Hagyományos nyitórések a mai, többnyire hermetikus órákon már nemigen fordulnak elő, egy szép, régi, megkímélt darabot pedig ne éppen mi tegyünk tönkre! A régi Patek, Omega és IWC órákhoz használható, egészen vékony, éles késpengétől a sokat gyötört, elhasznált hátlapokhoz is illeszkedő vastagabbig sokféle pengére lehet szükség a helyes nyitáshoz. Különféle kések és pengés marokszerszámok is kaphatók az órásokat ellátó kereskedésekben, de ha akár öt különbözőt veszünk is, lehet, hogy a pengéjük meredeksége éppen egyforma lesz. Alakítsuk hát át bátran a pengéket egy-egy gyakori hátlaptípusnak megfelelő formára, s ne feledkezzünk el a forma kialakítása után a polírozásról sem!

Manapság már gyakran találkozhatunk olyan nyitórésekkel, amelyek csak a szerszám magtámasztására szolgálnak, s melyeknél az emelést nem az ék munkája végzi. Ezekhez is kaphatók praktikus kis emelőszerszámok, s a gyakorló órásnak, vagy az aktív amatőrnek is meg kell venni egy-kettőt, mert ezek elkészítése már bonyolultabb, mint egy késpenge átalakítása.

A kinyitott tokot aztán egyszer be is kell csukni. Régi óráknál ez nem szokott gondot okozni, az órás, ha sokszor erőlködve is, de be tudja szabadkézzel is csukni, amit egyszer kinyitott, és igaz ez talán az amatőrökre is. Ha mégsem sikerült a dolog, régebben a celluloidból kivágott üvegek közismert préselőszerszáma került elő, de ez ma már szóba sem jön, helyette ügyes, speciális prések segítenek a zárásban. A precíz, profi gépek számos cserélhető szerszámfejével egy órásműhely majd mindenféle préselési feladatát meg lehet oldani, például a legtöbb üveget is ezzel préselik a helyére. Amatőr szinten könnyen bajba kerülhet, ha ott a kezében a becsukhatatlannak tűnő óra és mindenféle présnek híján van. Ha egyszer véletlen előfordul valakivel, hogy így jár, ne próbálkozzon satuval, és semmi más hasonló eszközzel sem, ami esetleg kárt tenne az órában, vigye el inkább a legközelebbi óráshoz, az majd segíteni fog valahogyan.

A zseniális gumilabdával a legójabb mentesek is nyithatóak

A menetes hátlapok sem olyanok ma már, mint régen. Egy korabeli, menetesen záródó, szovjet órát ki lehetett nyitni különféle kéziszerszámokkal is, elég volt, ha annak két pofája bele tudott kapaszkodni a menet gyűrűjébe. A sokszor igen rozoga kis szerszámok ma is léteznek a profi gépek olcsó alternatíváiként, és bizony sok hátlapot tettek - és fognak még tenni ezek - tönkre műkedvelők, és egyes órások kezeiben. A komoly állványos gép sem minden, hiszen a megfelelő, sokszor egyedi szerszámfejek nélkül ez is csak egy barkácseszköz volt sokáig. Aztán elterjedtek az ezekhez használható tapadókorongos gumifejek, s ezeket - minthogy nem kell belőle sok, nem kell lépten-nyomon cserélgetni és kárt okozni is lehetetlen vele – szívesen használják a profi műhelyekben is. Amatőrnek azonban, ahhoz, hogy évente egyszer-kétszer használja, ez is drága.

A Montblanc idén januárban két olyan darabbal is előállt, amely mindenféleképpen említésre méltó újításokat tartalmaz. Mint ilyen, ezek értelemszerűen a kollekció felső szegmensébe tartoznak. Az egyiket egyenesen a Collection Villeret 1858-ba sorolták, azaz olyan műszaki újdonságot tartalmaz, amely méltó arra, hogy a Minerva örökösének tekintsék.

Mint ismert, a Montblanc eredetileg íróeszközeiről vált ismertté, ám a nagy múltú, elsősorban kronográfjairól ismert, azonban mostoha sorsra került Minervával összeállva az óraiparban is megjelent. Az egyik figyelemre méltó darab tehát a Montblanc ExoTourbillon Chronographe. Az óra számos komplikációval bír, így regulátor elrendezésű, azaz a központból mutatja a perceket, az órákat pedig egy segédszámlapon, ahol mellesleg egy második időzóna idejét is megjeleníti napszakkal (éjjel, nappal) egyetemben, bír továbbá kismásodperccel és egy harmincperces kronográffal is. Ahogy az óra neve is jelzi, ezeken túl egy tourbillon is helyet kapott, és pedig nem is akármilyen: a billegő ugyanis nagyobb átmérőjű, mint maga a tourbillon ketrec, így az azon kívül fért csak el.

Az ExoTourbillon Chronographe mellesleg az első olyan óra a Montblanc kollekciójában, amely egy tokba zárja e két komplikációt, azaz a tourbillont és a kronográfot. Megjegyzendő azonban, hogy nincs túl sok olyan márka, amely hasonló modellel rendelkezne. Az oszlopkerekes kronográffal a múltat, a Minerva dicsőséges évtizedeit kívánják felidézni, míg a szokatlanul hosszú idő, négy perc alatt egy teljes fordulatot megtevő tourbillon a ketrecen kívül helyezett billegőjével a jövőbe mutat.

Egy hagyományos tourbillon a gravitáció hatását és a billegő illetve rugójának fogyatékosságát hivatott kiegyenlíteni. Ez utóbbi kettőnek súlypontja nem esik egybe a billegő forgási tengelyével - ez, ha úgy tetszik, "konstrukciós hiba", és minden mechanikus óránál fennáll. Ennek megfelelően elsősorban függőleges helyzetben a gravitáció befolyásolja a forgási tengelyen kívül eső súlypontot, és így hozzájárul az óra pontatlanságához. Ennek megoldására találták fel a tourbillont, amely magát a billegőt egy önmaga körül forgó ketrecbe zárja, így a gravitáció a ketrec forgásának első felében gyorsítja a billegőt, második felében lassítja, azaz a két hatás kiegyenlíti egymást, és nem befolyásolja a pontosságot. Meg kell azonban jegyezni, hogy a karórák világában a tourbillon sokkal inkább a mechanikus szerkezetek varázsát és dicsőségét hirdeti, mintsem hozzájárulna az óra pontosságához. Egy karóra nyilván meglehetősen kevés időt tölt függőleges helyzetben. Persze zsebórákban létjogosultságához semmi kétség sem fűződhet.

A Montblanc ehhez a hagyományos elrendezéshez nyúlt hozzá úgy, hogy a ketrecen kívül helyezte a billegőt, de úgy, hogy az a ketrec forgó mozgását megtartsa. Ezzel két dolgot értek el: először is a gátlómű zavaró hatását sikerült kizárni, másodszor pedig egy nagyobb billegőt lehetett beépíteni. Annak ellenére, hogy már folynak kutatások és szép eredmények is vannak, általában elmondható, hogy egy nagyobb billegő a nagyobb pontosságot szolgálja. A külső elhelyezésnek köszönhetően a ketrec tehetetlensége sincs hatással a billegőre. További bónusz természetesen, hogy a Montblanc alkotta meg az első ilyen jellegű tourbillont, amelyben a ketrec kisebb, mint a billegő, és természetesen találmányát szabadalmaztatott is. A le locle-i manufaktúra állítása szerint, ezzel a megoldással megközelítőleg harmincszázaléknyi energia takarítható meg, mintha egy azonos méretű billegő köré egy lényegesen nagyobb ketrecet építettek volna. Az így megspórolt energiát a kronográf hasznosíthatja.

A számlapon a billegő előkelő szerephez jut, annak felső része szinte kizárólagosan ennek fenntartott. A regulátor elrendezésnek megfelelően egyedül a percmutatóé lenne a központi tengely, a kronográfnak köszönhetően azonban annak másodpercmutatójával kell osztozkodnia. A számlap alsó felére helyezték az óramutató segédszámlapját és a másik, kékített mutató segítségével itt olvasható le a második időzóna ideje is. Ezt egészíti ki a két óramutatótól jobbra lévő kis napszak mutató. A kismásodpercet kilenc óránál, míg a kronográf harmincperces összegzőjét háromnál találjuk. Itt két különböző hosszúságú és színű mutató szolgálja két különböző sugarú és színű íven a leolvasást.

Az IWC az idei SIHH-en (Salon International de la Haute Horlogerie) bemutatott első modelljéről úgy tűnik, hogy az óvatosság jegyében fogant. Ezen persze a jelenlegi általános gazdasági környezetben nem is nagyon kell csodálkozni, és természetesen mind minőségi, mind iparművészeti szempontból a Da Vinci Chronograph Ceramic ízig-vérig egy igazi IWC.

Da Vinciről elnevezni egy terméket meglehetősen merész vállalkozásnak tűnhet. Egyrészt a reneszánsz talán legnagyobb mestere számos területen maradandót alkotott. Ötleteivel sokszor jóval a saját kora előtt járt, és a mechanika terén folytatott kísérleteivel az órák fejlődéséhez is hozzájárult. Ennek megfelelően, ha valaki az óraipar felső szegmensében a mester nevével dob piacra egy modellt, akkor annak illik is valamiben kitűnnie. Ennek megfelelően az IWC olyan modelleknek adta ezt a nevet, amelyek a fenti feltételnek megfelelnek. Ilyen volt például az 1985-ös Da Vinci; a kvarcválság vége felé járunk, és a schaffhauseni gyártó ekkor állt elő egy öröknaptáras kronográffal. Ennek a kalibernek a jelentőségét óratörténeti szempontból persze nem szabad túlbecsülni, de nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy a kilencvenes évek elejére a mechanikus szerkezetek újra életre keljenek. Bár csupán igen korlátozott példányszámban, de egy évvel később alkották meg az első kerámia tokos órájukat, amely világviszonylatban is első volt. Az IWC egy teljesen újratervezett Da Vinci külsőben mutatta be 2007-ben saját flyback kronográf kaliberét, amelynek különlegessége abban rejlett, hogy az óra- és percösszegző egy segédszámlapon kapott helyett, azaz a mért időt egy kétmutatós összegzőről olvashattuk le.

Idén pedig ezt a hároméves 89360-as kalibert ültették a Da Vinci tonneau formájú cirkónium-oxid tokba. Persze csak a központi része kerámia, a lünetta és a hátlap titán. Amikor bő két évtizeddel ezelőtt az IWC elkészítette az első cirkónium-oxid tokot, akkor ennek a rendkívül ellenálló anyagnak a megmunkálása igen komoly kihívást jelentett.

Az eredetileg 1938-ban piacra dobott, és napjainkban súlyos euró ezrekért gazdát cserélő "Kaliber 40" egynyomógombos kronográf egyike volt a második világháborúban a német pilóták által használt időmérőknek. A fekete-erdei gyártó a háború után a stopperek gyártására koncentrált, és csak nem is olyan régen kezdte el újra felfedezni múltját. Részben ennek jegyében alkották meg a Primus Pilot´s Chronograph órát is.

Persze, nem egy hű replikáról van szó - bár ilyen is szerepelt, illetve szerepel a kínálatban - hanem korunkhoz igazított újraértelmezésről. A két óránál lévő piros nyomógomb önkéntelenül is a mechanikus stopperórák világát idézi fel, így jóformán a cég több mint 100 éves múltját néhány ügyes megoldással egy órába sűrítették. Persze látni kell, hogy ellentétben a Kaliber 40-gel, ennek, a részben teljesen új formaelemeket felvonultató kronográfnak két nyomógombja van. Nagy gond azonban így sincs, hiszen a Kaliber 41 annak idején a kétnyomógombos változat volt. A katonai jelleget egészítik ki a sportos, dinamikus jegyek, illetve olyan kényelmi megoldások, mint a mozgékony szíjrögzítőfülek.

A 44 milliméter átmérőjű rozsdamentes acéltokba a HAN38 kalibert építették, amelyet a hátlap üvegbetétjén keresztül is megcsodálhatunk. Ahogy a számlapot fedő üveg, úgy természetesen ez is zafír. Ugyan egy német gyökerű cégről van szó, a néhány éve bajor pénzügyi befektetők kezébe került márka vezetősége úgy döntött, hogy a számlap "Swiss made" felirata kellő értéket képvisel ahhoz, hogy megérje létrehozni a svájci leányvállalatot, így a tavaly gyártott karórákon már a "Swiss made" felirat szerepel. A "German Engineering – Swiss Made" szlogenben persze azért erőteljesen utalnak a német eredetre.